Skip to Content

Hegedűs Mária

 

 

 

Lektori jelentés

 

Könyvet írni ma is felelősséggel teli vállalkozás. Ha ma egy szerkesztő tanácsát várod, ő azt mondja: mindent írj, csak ne legyen visszaemlékezés. Mért is? Mi a mumusa az emlékezetnek. Szubjektív? Ellenőrizhetetlen? Szelektív? Sok van belőle? Biztosan van még ezer érv, ám ez nem tart vissza senkit: s igaz, aki emlékezni szeretne, ám emlékezzen!

S hogy az írásokban melyik az a műfaj, amely a legnagyobb szabadságot adhatja, azt a középiskolában is megtanítják rendesen. Mondják a regény, a novella, az elbeszélés.

Hídvári Imre Dekád című írása – ha jól értelmezem – határeset. Egy utazás emlékezete, amelyben abszurd módon éppen az a kifejezés fordul elő a legtöbbször, hogy „erre nem emlékszem”. Olyan fejezetekre, apró történetekre szabdalt utazás ez, amely az „átkos” életmódját idézi föl, és amelyben minden történet kis csattanóval zárul. Ahol ez nincs meg, ott az olvasónak szükség szerint hiányérzete támad, ám ez is a szerző joga, hogy hiányt teremtsen. Ha őszinte vagyok, azt nem mondhatom, hogy minden történet tetszett, - ez nem is természete az írásoknak – de (és ez igenis minden írásban fontos) találtam magamnak néhányat, amelyre fölkaptam kicsit a fejem: mért olvasta el valaki Szolzsenyicint, vagy mit jelent az, hogy pizsamában építették Kazincbarcikát. Nekem pedig ez éppen elegendő ok arra, hogy egy írást műként olvassak.

Ha a szerzőnek művével valami szándéka lehet, az mindenképpen, hogy olvasói megtalálják könyvében a maguk kedvelt történetét.

Hegedűs Mária

 

 

 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Versbarátok!

 

Hídvári Imre, költővel szemben elfogult vagyok. Huszonöt éven át volt a tanártársam. Azt megelőzően aktívan dolgozott a közművelődésben, vagyis jóval korábban is szerveztünk költőtalálkozókat, alkotótáborokat, szerkesztettük és írtuk a Barcikai Fiatal című újságot, s ki tudja mi mindent még. Éppen ezért, amikor arra kér, hogy mutassam be mint költőt, beszéljek a műveiről, könyveiről – azt megelőzve hamarabb és könnyebben tudok beszélni az emberről. Az emberről és a tanárról, aki több generáción át türelemmel foglalkozott a hozzá forduló verselgető diákokkal és egyengette útjaikat, látható eredménnyel. Olyan tanárként működött közöttük, aki nem csak tanította, nevelte, formálta őket, hanem olykor tanulni sem félt tőlük. Terelgette tehetségüket, bábáskodott versmondásuk, szárnypróbálgatásuk körül, majd első megjelenésük, könyvbemutatójuk mentora lett. Szívesen fogadta a kreatív ötleteket, a rajz, festés, illusztrálás területén ténykedőket is bevonta a csapatba. S majd vagy tíz évvel ezelőtt, Pál-Kutas Dénesné, Rózsika személyében olyan kollégára és partnerre talált, aki mellett ez a mentori munka különösképpen kiteljesedhetett, és jótékonyan áradt a tanítványok felé. Hídvári Imre költőként is ezekben az években élte legtermékenyebb korszakát.

Ha jól számolom, a székelyföldről megjelent kötet kivételével, mind a …….könyve az utóbbi 8-10 évben 2000 után látott napvilágot.  

 

A költői életmű értékeléséhez először Fecske Csaba, J.A.-díjas költőtárs gondolatait idézem:

„Hídvári Imre szelíd iróniával szemléli a külső és belső világot. Költői tapasztalatait kevés szóval, kolibri-röptű rövid versekben, különösebb ornamentika nélkül közli olvasóival…Hídvári saját hangú költő, ha jól emlékszem korai verseiben is ezen a hangon szólt, persze kevésbé karakterisztikusan, kevésbé hatásosan. A hatásosság nem jelenti azt az ő esetében, hogy hatásvadász szóművész volna. Pontosan fogalmaz, a sebész biztonságával távolítja el a fölösleget. Kerüli a blöfföt, a teatralitást.”

 

S hogy ez mennyire így van, arra idézhetjük egy korábbi könyvének versét, vagy akár a mostanit egymás mellé.

„Hajléktalanná vált / bánatom / a megfagyott bokrok alatt / vacogó hóprémes padokon / a nap vakító fényében / látom / ott kuncsorog - / ki sem nyitom / az ablakom.”

„Menetelek /a fekete felhőkkel /szemben - /az árnyékom után. / Esőcseppek hullnak / ritkuló hajamra,/szemöldökön át szemembe /- könnyezem./ Így háttal állva, /a nap sem vakít.”

Hídvári Imre gyakran nyilatkozik kollégái, barátai, tanítványai körében kicsit ön-ironikus pesszimizmussal: „…engem úgyis csak másodrendű költőnek tartanak…”

Kedves Versbarátok! Kedves Imre! s mindenki, aki művészetre adja a fejét!

Meggyőződésem, hogy a művészetben nincsenek amatőrök és profik, nincsenek első- és másodrendűek. Ezt a művészet természete nem engedi meg. A művészi tevékenység, legyen az alkotó vagy befogadó egy-és-ugyanazon ember: az ember elidegeníthetetlen képessége. Vannak, akik matematikai, vannak, akik technikai, mások nyelvi és zenei képességeik kibontakoztatására szánják az egész életüket. Az, hogy kinek és mennyire sikerül kibontakoztatni, majd gyakorolni és érvényesíteni a képességét a művészet területén nem a jelenben dől el. Nem dőlhet el itt és most, mert a művészet nem haszonelvű tevékenység. Minden változik: aki ma sztárolt és sikeres művész, az száz év múltán akár elfelejtett is lehet, majd egy másik száz év múlva másokkal együtt ismét előtérbe kerülhet. Egy soha senki által nem ismert verselgető pedig váratlanul kirobbanó sikert is arathat.

Különösen így van ez a lírai műfajban. Bár az ősi gyökerek messze az ókorban találhatóak, mégis az igazi, a mai értelemben vett költészet modern, reneszánsz kori fejlemény. (Petrarca, Janus Pannonius, Balassi Shakespeare csak a jéghegy csúcsa!) A lélek balga fényűzése – jellemzi találóan Tóth Árpád. Igen, fényűző, unalommal is bíró kornak kell lennie annak, amelyben a költészet kivirágzik. Könnyen belátható, hogy nem kedvez a modern rohanó kor a költészetnek. Ezért van szerintem ma archaikus, illetlen, a korral szemben álló különös íze, zamata a költészetnek. Időrabló, időigényes, nyugalomigényes mondhatni meditatív, és éppen ezért minden kényes korszak által gyakran, permanensen eltemetett műfaj a költészet. De akár a főnix, sokadik halála után is a hamuból is képes újra és újra éteri magaslatokba törni. Mert minden kornak megvannak a maga fölösleges emberei, az idő rablói, holt/holdköltői a fényűző meditálók.

No persze az adott kor kritikusai/tanárai értékelnek és elemeznek, legjobb tudásuk szerint. Aztán rendre tévednek is. Ne feledjük Arany János : „gondolta a fene” – legendáját, Ignotus Pál Ady Fekete zongorájáról megvallott értetlenségét, vagy azt a demagógiát, amellyel költők sokaságát kényszerítették, - szelíd, vagy kevésbé szelíd erőszakkal arra, hogy Sztálin születésnapjára verset írjanak.

Kardokkal tehát óvatosan vagdalkozzunk, amikor azt a bizonyos gordiuszi csomót kívánjuk megoldani. Aki kicsit is mélyebben merül el az irodalom történetében, annak látnia kell, hogy a legnevesebbnek tartott alkotók sohasem születtek volna meg az őket megelőző ötven, vagy száz év kutató, rejtőzködő szorgoskodó verselgetői nélkül. Aki ismeri a pillangó-hatás működését, az tudja, hogy Tompa Mihály és társasága nélkül Petőfi és Arany költészete is szegényesebb volna. Pantgrue, és Gargantua nélkül nem lehetett volna Moliére, sőt Vajda és Reviczky költészete nélkül nem lett volna Ady és Kosztolányi. A sort pedig sokáig lehetne folytatni. Most aztán ki az a bátor, aki merné eldönteni, hogy kinek a költészete, művészete nélkül nem születik meg a jövő?

Mért jó a megjelent könyv, a Hídvári Imre verses könyve?

Mert jó az illata: a friss nyomdafesték csak a friss kenyér illatával mérhető. (számomra)

Mert olvasva a könyvet megismerem Hídvári Imre emberi történelmét: szakmai pályáját, élete fordulópontjait, fontos és kevésbé fontos életeseményeit. A visszafelé haladó lírai önéletrajz a gyermekkorhoz közelít, amely érzelmi életünk alapköveit rejti.

 

 

MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA

2010. JÚNIUS 19. (szombat)

Helyszín: Gömöri Múzeum

(Putnok, Serényi László tér. 10.)

PROGRAMOK:

18.00-18.10:A Putnok Város Női Kara előadása

18.15-18.30: Hegedűs Mária

életműből, című kiállításának ünnepélyes megnyitója.

A kiállítást megnyitja:

vizuális költő, pedagógus „KÉPKÖLTEMÉNYEK” válogatás azFónagy Istvánné, a Péczeli ÁMK Igazgatója

18.30-19.00: Beszélgetés Hegedűs Máriával-Könyvbemutató

Kérdezők: Tamás István

Judit

költő, riporter, újságíró a Tóth Ede Alkotókör vezetője, Petrezselyem, magyartanár

19.00-19.30: Performansz-Versláb címmel

Hegedűs Mária-Petrezselyem Judit előadásában

19.30-19.40: Szűcs Kornél

furulyatanár és Balogh Anita gitártanár műsora

19.40-21.20: Kosztolányi galaxis

Interaktív költői játék egyénenként vagy csapatokban, versenyszerűen

(közben versmondás Hegedűs Mária barátai verseit mondja el)

Eredményhirdetés, ajándékátadás

21.20-21.30: Szünet

21.30-22.00: Kreatív költői gyakorlatok

Egyénileg, vagy csapatban versenyszerű játék

Tristan Tzara alkotó módszerének továbbfejlesztett változatai, (Szövegek kitalálása és felírása

tárgyakra-szöveg és tárgy kapcsolata Hegedűs Mária ötletei nyomán)

Betűk alkotása környezetünk tárgyaiból

(a typográfia és a környezet tárgyai Major Lajos ötleteinek felhasználásával)

22.00-23.00: A „KÖDKÖPENY” színtársulat előadása

 

 

 

 

Kazincbarcika Város Önkormányzata az Egressy Béni Könyvtár Művelődési és Sport Központ szeretettel meghívja Önt és barátait

 

 

2009. december 9-én 17 órára

a művelődési központ klubtermébe

 

Hegedűs Mária: Párizsi napló című könyvének ősbemutatójára

 


 

 

 

 

 

 

 

Hegedűs Mária

költő, vizuális művész, pedagógus

1951-ben született Hajdúnánáson

1969-ben a középiskola után segédmunkás volt Csepelen

1970-74-ig a hajdúnánási Városi Művelődési Házban dolgozott népművelőként

1974-ben népművelés-könyvtár szakon diplomázott a debreceni Liszt Ferenc Tanárképző Főiskolán

1974-1980-ig Kazincbarcikán az Egressy Béni Művelődési Központban dolgozott

1980-1984-ig Kazincbarcikán a Városi Tanács Művelődési Osztályán dolgozott

1984- az Irinyi János Szakközépiskolában dolgozik, jelenleg is, mint könyvtáros és magyar szakos tanár

1982-ben magyar-népművelés szakon diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán

1988-ban Eötvös József ösztöndíjat kapott

2000-től Phd hallgató az ELTE Modern Irodalom Tanszékén

2005-től tagja a Magyar Írószövetségnek

 



page | by Dr. Radut